A környék a honfoglalás korában az Aba nemzetségé volt. A település feltehetőleg a 11. században keletkezett – első említése 1046-ból származik –, bár földvár már hamarabb is állhatott itt. A régészeti feltárás szerint a fa-föld építésű vár sánca egy, a római császárok korában (1.-4. század) itt állt település maradványaira épült. A 14. századi krónikás hagyomány szerint a várat Aba Sámuel építtette, ez az adat egybevág a régészeti feltárások eredményével is. A vár neve, Újvár a közeli Abaújszina melletti egykori Óvár nevű földvártól való megkülönböztetésre szolgált. Az impozáns méretű, 3.9 hektár területű vár valószínűleg viszonylag rövid idő, három, három és fél év alatt felépült. A fal alapszélessége huszonhárom méter volt, eredeti magasságát hét méterre becsülhetjük a belső oldalon, kívül pedig mintegy 15 méter magasra emelkedett a Hernád szintje fölé. A fal a külső oldalon meredeken emelkedett, itt a faszerkezetet vastag sárréteggel tapasztották be, hogy megakadályozzák a felgyújtását. Befelé viszont lépcsőzetesen lejtett, ez megkönnyítette a védők feljutását a sánc tetejére. A vár egyetlen kapuja kelet felől, a mai falu irányából nyílott. Innen egy mostanra már erősen feltöltődött árok is védte.

Valószínűsíthetően Aba Sámuel, aki István király sógora volt, az Aba nemzetség Hernád menti és mátraaljai birtokaiból szervezett egy megyét valamikor a 11. század első felében. Az itteni központjáról Újvár nevet kapó vármegye területe a későbbi Heves, Abaúj és Sáros vármegyék területét foglalhatta magában.

1046-ban az Orseoló Péter királlyal elégedetlen magyar urak által hazahívott két száműzött Árpád-házi herceg, András és Levente e várban találkozott a lázadó Vatával és társaival, akik itt ismerték el királyuknak Andrást. András innen indult el Székesfehérvár felé seregeivel, ahol rövidesen királlyá koronázták.

A középkorban errefelé haladt a Lengyelország felé vezető fontos kereskedelmi útvonal, és itt pihentek meg a menekülésük után hazatérő Árpád-házi hercegek, a későbbi I. Géza és I. László királyok.

1106-ban egy másik Árpád-házi herceg, a bátyja ellen lázadó Álmos foglalta el a várat Lengyelországból kapott katonai segítséggel. Könyves Kálmán ostrom alá vette Újvárat, mire a megrettent Álmos herceg megadta magát a királynak. A vár a 13. század közepén Észak- és Kelet-Magyarország legerősebb várának számított, a megmaradt okiratok szerint a tatároknak nem sikerült bevenniük 1241-42-ben. Újvár, amelyet éppen ettől az időtől kezdtek mind gyakrabban Abaújvárnak nevezni, a sok más Árpád kori ispáni székhellyel ellentétben a tatárjárás után még hosszú ideig megőrizte vezető szerepét. Nem sokkal a tatárjárás után, 1251-ben IV. Béla király személyesen intézkedett védelméről, valószínűleg ekkor kőfalat is építettek a fa-föld sáncok tetejére.

Az itt szolgáló ispánok egyben a királyi udvar főtisztviselői (nádor, udvarbíró, főlovászmester) is voltak. Károly Róbert 1312-ben az Abaúj megyei Rozgonynál aratta első jelentősebb sikerét az ellene lázadó tartományurak felett. Ezt követően megfosztotta itteni hatalmas birtokaitól az Aba nemzetségbe tartozó Amadé nádor családját, és itáliai eredetű hívére, Drugeth Fülöpre bízta a vidék kormányzását.

A település és a vár a 14. század végére vesztette el megyeszékhely szerepét, a Perényi család birtokába került. A Perényi család több alkalommal is királyi engedélyt kapott a vár megerősítésére, azonban feltehetően nem érte volna meg a hatalmas területű várat korszerűsíteni, helyette Nagyidán építtettek maguknak új főúri központot, kisebb, korszerűbb új várat.

Karbantartás híján a sáncok faszerkezete romlásnak indult, a kőfal köveit pedig a falubeli építkezésekhez használták fel. Noha a sáncok napjainkban is állnak, az ide látogatónak nem jelent maradandó élményt látványuk, mert a falu teljesen körbenőtte az egykori falakat, és egyébként sem esik jó rálátás a fákkal, bokrokkal benőtt egykori várfalra.

Abaúj vármegye innen kapta a nevét. A trianoni békeszerződés után a falu az ország peremére került, így még többet veszített jelentőségéből.