KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ
Kassa
Timonova 3. Szlovákia
Kedves magyar testvéreink!
A kassai Thália Színház veszélybe került. Fenntartó szerve a világgazdasági válságra hivatkozva olyan mértékben csökkentette költségvetési támogatását, amely nem teszi lehetővé a 2009/2010-es színházi évadban egyetlen előadás bemutatását sem. Viszont amennyiben az intézmény nem játszik és ezért nem lehet közönsége, az ürügyet szolgáltathat annak megszüntetéséhez.
A 2. világháború után húsz évig tartott, amíg Kassán, ebben az ősi magyar városban sikerült újjáalakítani a magyar színházat. Felvidéki magyar emberek, szövetkezetek és intézmények adták össze az induláshoz szükséges összegeket. Színházunkat Vox humananak – Emberi hangnak szerettük volna elnevezni, ám ezt a Dubcseki viszonylagos „enyhülés” utáni párt-és állami vezetés betiltotta. Az 1969-ben induló új magyar színház ezért a THÁLIA nevet vette fel.
Nem volt könnyű az 1969–1989 közötti húsz év. Egyrészt eleget kellett tenni az akkor már több mint másfél évszázados kassai magyar színjátszó hagyományoknak, amelyet Déryné, Megyeri, Szilágyi, Udvarhelyi, Egressy Béni és Egressy Gábor valamint a Latabárok és még sokan mások hoztak létre. Itt volt minden idők egyik legnagyobb magyar drámájának: Katona József Bánk bánjának ősbemutatója 1833. február 15-én. Másrészt eleget kellett tenni a rendszer politikai elvárásainak, s mivel azok nem bíztak a kassai színházvezetésben, ezért a társulatot a komáromi Magyar Területi Színházhoz kapcsolták. Ennek a színháznak a kötelékéből sikerült a rendszerváltást követően 1990-ben kiszabadulni.
Színházunk azóta önállóan működik. Évadonként 6–8 bemutató előadást tart, s nagyon aktívan hozzájárul nem csak a kassai magyarság, hanem az egész Felvidék magyar hagyományinak, a nyelvnek és önazonosságtudatának megtartásához.
1996-99 között az akkori mečiari kulturális vezetés megkísérelte az intézmény megszüntetését, azonban a színészek hite és akarata ezt meghiúsította. A Thália 1999 után újra talpra állt és sok-sok jó előadással örvendeztette meg közönségét határokon innen és túl. Művészi szintjéről csak a legutóbbi 2009-es megmérettetésen elért eredményeket a Magyar Színházak XXI. Kisvárdai Fesztiválján elért díjakat említjük. Színházunk megkapta Kisvárda Város Közönségdíját és a szakmai zsűritől a fesztivál „Legjobb Szórakoztató Előadásának Díját”.
Ezt a színházat – Szlovákia összesen két magyar hivatásos színházából az egyiket – a megszűnés fenyegeti. Most a gazdasági válság leple alatt és ürügyén jött a veszély, amelyet még tetéz a hírhedt szlovákiai „Államnyelv”-törvény is, amelyet a szeptember 1-i életbelépését követően alighanem fokozottan fognak alkalmazni a hivatalosan 20% magyar lakosságot nem kimutató Kassán és környékén is.
Amennyiben sikerül színházunk aktivitását megtartani- s ennek anyagi hátteréhez kérünk Önöktől segítséget – akkor a megszüntetés veszélye csökkenhet, sőt el is hárulhat.
A színház megsegítésére november 28-án az interneten élőben közvetítjük a Thália 40 éves jubileumi gálaestjét. Kérjük, regisztráljon, hogy a közvetítés pontos idejéről és módjáról időben értesíteni tudjuk!
Kérjük, kattintson ide!
|