Konzervatív újítás - egy kis falu nagy elképzelései
Vállalkozásuk sikere elképzelhetetlen erkölcsi megújulás nélkül
Egyik közismert énekesünk nyilatkozta egyszer, hogy manapság a legforradalmibb tett konzervatívnak maradni. A délnyugati országhatár közelében fekvő apró falu, Markóc iskolapéldája ennek. A mindössze hetven főt számláló Baranya megyei település ugyanis a jelenlegi gondolkodásmódhoz képest újító, valójában azonban nagyon is régi korokat idéző útra lépett.
Az Ormánság területén a magyar vidék közismerten kedvezőtlen helyzetének legtöbb jellemzője tapasztalható: elöregedő népesség, munkahelyhiány, hátrányos szociális helyzet, a gazdálkodás leépülése, szétesett családok és faluközösség, rossz egészségi állapot és kevés remény mindezek megváltozására.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Ha felülről nem jön megoldás, vagyis a kormány nem hoz megfelelő intézkedéseket, leginkább semmit - így vélekednének a legtöbben, de Markóc polgármestere, Lantos Tamás másképp gondolta.
Ha nincs pénz, ne várjunk arra, hogy legyen, hanem próbáljunk meg olyan életformát kialakítani, amelyhez nagyon kevés kell - ez a központi gondolata annak az önellátó életformának, amelyet közel négy éve próbál meghonosítani falujában.
A markóciak törekvésének az a lényege, hogy a stratégiai jelentőségű javakat - mint amilyen az ivóvíz, az élelmiszer, az energia - helyben állítsák elő. Sőt mivel állandó orvos sincs a faluban, a kisebb egészségügyi problémákat is önerőből próbálják megoldani gyógynövényekből készített kenőccsel vagy egyéb természetes gyógymóddal, mint például hideg vizes fürdő láz esetén.
Mindebben kulcsszerepet játszik az úgynevezett közösségi szaporító kert. A polgármesteri hivatal mögött található földön nemcsak a gyógy- és fűszernövények teremnek meg, hanem gyümölcsök is vannak: cseresznye, meggy, szilva, alma, körte, ribiszke - szinte mind kiváló tájfajta. A szaporító kertben előállított gyümölcsfaoltványokból, vetőmagokból és palántákból ingyen kap minden markóci család, ha azokat a saját kertjébe ülteti és gondozza. Ha marad - és gyümölcsfaoltvány minden évben marad -, akkor a környék falvaiban élők is kapnak, ugyanilyen feltételekkel. így a családok a termésből szinte a teljes élelmiszer-szükségletüket fedezni tudják. A gyümölcsből remek lekvárt, befőttet, aszalt gyümölcsöket lehet készíteni, a friss zöldség, gyümölcs, fűszernövény pedig folyamatosan fogyasztható.
A tervek szerint jövőre kukoricát is fognak termeszteni a kertben, hogy legyen mivel takarmányozni azokat a (régi magyar fajta) baromfikat, amelyeket a lakosok - a Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete jóvoltából - szintén ingyen kaptak, fgy a hús és a tojás is előállítható saját erőből. Az ezen felüli igényeket a családok megoldhatják egymás közötti vagy egy másik faluval történő cserével vagy ajándékozással. Mint ahogy a termesztett növényeknél, a baromfiknál is olyan fajták újrahonosítására törekednek, amelyek a helyi adottságoknak legjobban megfelelnek, olcsón és egyszerűen tarthatók, és változatossá, egészségessé teszik az élelmiszerellátást.
Ami az élelmiszeren túli szükségleteket illeti, azokra is van megoldás.
Ismét használni szeretnék az ásott kutakat, amelyeknek a vize jobb minőségű, mint a központi vízműé.
Ehhez azonban gondoskodni fognak a talajvíz tisztán tartásáról a környező területek gazdálkodásának szabályozásával.
Az energia tekintetében is régi-új utakon jár a falu: meg akarja őrizni a saját fával való tüzelést, hogy ne külső szolgáltatóktól függjön. A fatüzelés technikai fejlesztése még hátravan. A legtöbb markócinak van saját fája, akinek pedig nincsen, az cserével vagy az erdészettől olcsón beszerezheti.
Ha mindezek ellenére mégsem boldogul valaki, a markóciak nem hagyják egymást cserben: akinek szüksége van rá, annak segítenek. Ha például valaki már túl gyenge a kerti munkákhoz, annak a kertjét segítenek rendben tartani; aki most tanulja a gazdálkodást, azt ellátják tanácsokkal. Sokat segítenek a falu idősebb emberei, az ügyesebb, szakmunkákhoz jobban értő lakói. A közösségi szaporító kert oltványaihoz sokszor Markóc vagy a szomszédos falvak lakói adják az oltóvesszőt. A kölcsönös segítség igaz az állattartásra is: így valósulhat meg a javak helyi körforgásán alapuló önellátás, amellyel nemcsak jelentősen csökkennek a családok kiadásai, de javul az élelmiszerek minősége, értékesebbé és biztonságosabbá válik az élet.
Költségek természetesen így is vannak, de egyrészt csekélyek - egy-egy kerti szerszám pótlása stb., másrészt a falu él a törvény nyújtotta lehetőségekkel is: az önkormányzat valamennyi munka nélküli lakost közcélú munkásként alkalmazza, így egy kis jövedelemhez tudja juttatni őket. Akinek nem jut elég munka, az ennek a keretnek a terhére elvégezheti a saját portája karbantartó munkálatait: tetőjavítás, kerítésfestés, kertgondozás vagy bármi egyéb, ami adódik. Az önkormányzat a közcélú dolgozóit a faluban tevékenykedő két civil szervezet közfeladatainak ellátásához is "átadja".
Erkölcsi megújulás nélkül nincs siker.
- Azért törekszem ezekre - magyarázza Lantos Tamás -, mert az egyes családok fejlődése az egész közösség érdeke is. Ez Markóc legfőbb fejlesztéspolitikai elve. Meglepő módon azonban sokan nem tudnak mit kezdeni ezzel a lehetőséggel, mert nincsenek hozzászokva, hogy egyáltalán saját elképzeléseik lehetnek. Ezért - összefogva a környező falvakkal és egy alapítvánnyal - egyfajta tanfolyamot is indítottunk, ahol a résztvevőket megpróbáltuk arra tanítani, hogyan vehetik kezükbe a saját életüket. Segítettünk nekik a saját életvezetési elképzeléseiket kidolgozni vagy legalábbis a kezdeti lépéseket megtenni.
Ez persze nem volt olyan könnyű, mint amilyennek hangzik. Nehéz feladat az önállóságtól történelmi okokból elszokott embereket újra megmozdítani. Sajnos többeknek már maga a tervezés gondolata is túl sok volt, egyszerűen nem értették meg, miért is van rá szükség. Azt mondtuk nekik, hogy azért, mert ha ők nem tervezik meg a saját életüket, akkor megtervezi helyettük más, de abban nem lesz köszönet. Szerencsére a közösség jelentős része ezt meg is értette. Nagyon fontos ez a gondolat. Ezt tartom a vidékfejlesztés alapjának is.
Ezért akarunk mi is önellátóak lenni. Ha nem vagyunk azok, ki vagyunk szolgáltatva, és más rendelkezik velünk, úgy irányítanak bennünket, ahogy akarnak. Egy éhező emberrel mindent meg lehet tenni, és egy éhező faluval is. De ha az alapvető szükségleteinket megtermeljük magunknak, és függetlenné válunk a nagy ellátó rendszerektől, akkor megvan a lehetőség arra, hogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunkat. Ha sok ilyen falu lesz, az egy önálló kistérséget épít fel. Sok önellátó kistérség pedig egy autonóm nemzetet.
De nemcsak ezért fontos az önellátás, hanem azért is, mert ez lehet a megoldás a nyilvánvalóan közelgő ökológiai válságra is. A családok nagy része egyébként mindig komplex gazdaságot művelt errefelé: saját felhasználásra tartott állatot és termelt gyümölcsöt, zöldséget, gabonát, a fölösleget pedig értékesítette. A falu irányítása sosem szólt ebbe bele.
Most viszont kifejezetten mi inspiráljuk, hogy ez tudatosodjon és erősödjön, illetve hogy a mindehhez szükséges szemléletváltás kialakuljon.
Vállalkozásunk sikere ugyanis elképzelhetetlen egyfajta erkölcsi megújulás nélkül.
Mivel az Ormánságban sokáig meghatározó protestáns kultúra jelenleg romokban hever, beléphetett helyére a rendkívül káros urbánus fogyasztói szemlélet, ami rövid távon gondolkodik, és teljesen önközpontú. Ha pedig az individualizmus uralkodik, akkor teret nyer az irigység, az értelmeden versengés, a másik letiprása - ezek mind gátolják a sikeres együttműködést. Szükség van tehát egy egészségesebb gondolkodásmód újjáépítésére.
A közös hit az összetartó erő - Mindebben nagy szerepe van a vallásnak, az istenhitnek. Fontos, hogy az emberek higgyenek valamiben, hogy legyen egy közös alap, ami összeköti őket - folytatja a polgármester. - Ezért hoztuk rendbe a falu református templomát - amíg én nem voltam polgármester, tizenhat éven keresztül állt kihasználatlanul -, és azóta újra vannak istentiszteletek.
Sajnos nem minden héten, mert a falunak nincs saját lelkésze, de a szomszédos Drávafokról átjár hozzánk az ottani lelkipásztor. Havonta egyszer pedig bibliaórát tartunk a könyvtárban, ahol az olvasott ige kapcsán fontos kérdésekről beszélgetünk ugyanennek a lelkésznek a segítségével. Ezek az alkalmak olyan hangulatosak szoktak lenni, hogy a szomszédos falvakból is átjárnak rájuk.
Természetesen én is mindig jelen vagyok. Nemcsak azért, mert érdekel, ami ott történik, hanem mert lényegesnek tartom a példamutatást is.
Nagyon számít, hogy a lelkész vagy a polgármester mit valósít meg a saját életében, mert ők egy közösség életének fontos szereplői. Ahogy mondani szokás: a fejétől bűzlik a hal.
Ez fordítva is igaz: ha az arra hivatottak rendet tartanak a saját életükben (a fejükben, a családjukban, a kertjükben...), nagyobb rend lesz a közösségben is.
Ezért amikor én azt mondom, hogy önellátó módon célszerű gazdálkodni, akkor természetesen én is ebbe az irányba törekszem a családommal együtt. Mi is baromfit tartunk, gyümölcsöst telepítettünk, sok élelmiszert saját magunk készítünk: ecetet, lekvárt, pálinkát, befőttet, aszalványt, kenyeret. Fizikai munkát is végzünk: én például kaszálok, ráadásul gépi segítség nélkül, hogy bizonyítsam a falubelieknek abbéli meggyőződésemet, hogy a kézi kaszálás olcsóbb és eredményesebb.
Összességében annyit mondhatok, hogy mindent megteszünk, amit tudunk, hogy önálló életre keltsük a falut, és ezt látják is az emberek. Nem követi ugyan a példánkat mindenki, de legalább elgondolkodnak rajta.
Hosszú még az út, de már jó irányba megyünk - fejezi be beszámolóját a polgármester, aki nemcsak a fő motorja a Markócon elindult virágzásnak, hanem arról is meggyőzött, hogy mindennek van jövője, és nem csak a múltba révedő romantikus elvágyódáson alapszik.
A faluban ugyanis éppen most épül egy kézműves ház is, ahol a lakosok kitanulhatják majd a kézművesség csínját-bínját. Vessző- és kosárfonást, fazekasságot, fával való munkát és így tovább.
- Nem múzeumot akarunk, hanem olyan helyet, ahol tényleg használati tárgyakat tudunk készíteni - jegyezte meg erről a polgármester, s ezzel mintha az egész települést is jellemezte volna.
Markóc ugyanis nem egy élő kis skanzen, ahol régebbi korok iránti nosztalgiázás folyik, hanem olyan hely, ahol nagyon is reális módon próbálják építeni a kiutat nemcsak a vidék kilátástalanságából, hanem az ökológiai és az emberi értékek válságából is.
Forrás: Evangélikus élet |