Ennek a tetejét vették egykor körbe a sáncokkal. A ma is impozáns méretű, 754 méter kerületű sánc trapéz alakú, igen nagy, 3,9 hektáros területet zár körül. Noha a falu körbenőtte a várat, és az udvarok, gazdasági épületek több helyen megsértették a külső oldalát, a sáncok meglepő épségben élték túl az évszázadok viharait. Nem csekély a sáncok magassága sem, a külső térszint, a Hernád felől tizenöt méter, a vár belsejétől számítva pedig öt méter magasan állnak.

A földvár szintvonalas felmérési rajza a sáncátvágás helyével és a feltárt templommal (Gádor Judit nyomán)

A vár sánca a várbelsőből (Wolf Mária felvétele)

A várat minden szakkönyv megemlíti, és a legtöbb turistakalauz is foglalkozik vele. A falut ábrázoló valamennyi térkép külön jelöli. Nemcsak az ott élők, hanem a környékbeliek számára is közismert. Mindezek ellenére az odalátogatóknak gyakran csalódást okoz. Hol itt a vár? — kérdezi a ma embere, akinek a képzeletében a „vár" csipkés kőtornyokat jelent. Sokszor talán akaratlanul is, a mesekönyvek és filmek csodálatos, sohasem volt épületei lebegnek a szemünk előtt, amelyektől bizony messze állnak az egykori Újvár fűvel, bokrokkal benőtt sáncai. Pedig ez az egyszerű domb, földhányás a maga idejében igen komoly erődítmény volt.

Nemcsak Újvár, hanem általában a korai megyeszékhelyek építési idejéről és módjáról, a bennük egykor folyt életről kevés írásos adat maradt ránk. Ezért vált különösen jelentőssé az ispánsági várak régészeti kutatása. A mai Magyarország területén összesen öt olyan korai megyeszékhely van, amely az évszázadok során nem pusztult el, nem épült rá az újabb és újabb korok települése, és ezért a területe szabadon kutatható. Ezek egyike éppen Aba-újvár. Nem csoda hát, ha 1974-ben megindult régészeti kutatását nagy várakozás előzte meg. Történészek és régészek, lelkes lokálpatrióták egyaránt.

azt remélték, a feltárások fényt derítenek arra az időszakra, amelyet az írásos források homályban hagynak. A csaknem tíz évig folyó munka eredményei beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Segítségükkel korai történelmünk néhány igen fontos kérdésének megoldásához jutottunk közelebb.

A sánc átvágása (Gádor Judit nyomán)

A régészeti feltáró munka a vár sáncainak kutatásával kezdődött. Ennek elsődleges célja az volt, hogy megállapítsa a vár építésének pontos idejét, és tisztázza a sánc szerkezetét. A sánc kutatása, szakszóval átvágása, igen aprólékos, nagy kitartást igénylő, hosszadalmas munka. Mint amikor egy tortaszeletet vízszintesen is megpróbálunk továbbszeletelni. A régész feladata az egymást követő rétegek lehántása, minden egyes réteg megfigyelése, dokumentálása, rajzolása, fényképezése. Az egymást követő rétegek részleteiből azután összeáll a szerkezet egésze.

Az abaújván vár feltárása során világossá vált, hogy a földsánc vázát erőteljes faszerkezet alkotta. A faszerkezetet tizenkét-húsz centiméter átmérőjű gömbfákból építették, helyenként azonban harminc centiméter átmérőjű fatörzset is felhasználtak. A több esetben megfigyelt fakéreglenyomat azt bizonyítja, a gömbfákat nem hántolták le. Arra viszont ügyeltek, hogy a fatörzsek egyenesek legyenek. A beépített szálfák között öt méter hosszúságú is előfordult. A gömbfákat máglyarakás-szerűén helyezték egymásra, 90X200, 90X350 centiméteres keskeny kazettákat alakítva ki belőlük. A kazetták közeit földdel döngölték meg, amelyet az építmény belsejéből, illetve a folyó partjáról hordtak fel. A kazetták függőleges elrendezésben sűrűn követték egymást. Amint néhányat egymásra raktak, azonnal földdel töltötték ki a közöket. A várfalat jelentő sánc tehát így, szakaszosan épült. A vízszintesen, egymás mellett elhelyezkedő kazetták egymással kötésben voltak, erősítették egymást. Ezt a faszerkezetet mai fogalmaink szerint talán egy zsaluk közé lefektetett acélhálóhoz hasonlíthatnánk, amelyet betonnal kiöntenek, létrehozva így a kívánt alaprajzú merev szerkezetet.

A sánc feltárása közben előkerült famaradványok (Gádor Judit nyomán)

A sáncátvágásban hat méter magasságig lehetett a faszerkezet nyomát követni. Feltehető azonban, hogy eredetileg ennél valamivel magasabb volt, hiszen bizonyos, hogy felső traktusát némiképpen lekoptatta az elmúlt ezer év. Az is elképzelhető, hogy a sánc tetején még egy palánk is állt, bár erre vonatkozó nyomokat éppen a sánctető felső részének hiánya miatt nem-lehetett megfigyelni. A külső oldalon meredeken emelkedett, itt a faszerkezetet vastag sárréteggel tapasztották be, hogy megakadályozzák a felgyújtását. Befelé viszont lépcsőzetesen lejtett, ez megkönnyítette a védők feljutását a sánc tetejére. Alapszélessége huszonhárom méter volt, eredeti magasságát pedig hét méterre becsülhetjük. A vár egyetlen kapuja kelet felől, a mai falu irányából nyílott. Innen egy napjainkra már erősen feltöltődött árok is védte.

A régészeti feltárások eredményei alapján mérnök szakértők a sánc felépítésének anyag- és munkaerő-szükségletére vonatkozó számításokat végeztek. Eszerint az abaújvári vár 754 méter kerületű sáncában 72 260 köbméter földet halmoztak fel, amelybe 11 770 köbméter fát építettek bele. A munkát száz ember nyolcszáztíz munkanap alatt tudta elvégezni. A sáncba beépített fa mennyiséget egy ötszázszor nyolcszáz méteres, azaz negyvenhektáros erdő kivágásával lehetett biztosítani, amely mai mértékünkkel ezerkétszáz kisvasúti vagon fát jelent. Természetesen az építéséhez szükséges időt, és a munkaerő nagyságát az is befolyásolta, hogy milyen messziről kellett a kivágott fát szállítani, és hogy ezt, mielőtt a sáncba beépítették, kiszárították-e. Mindezeket figyelembe véve valószínűnek tarthatjuk, hogy az abaújvári vár viszonylag rövid idő, három, három és fél év alatt felépült. Ezek a számítások azt is világossá teszik előttünk, hogy egy-egy ilyen vár építése igen komoly szervezési munkát igényelt.

A sánc máglyarakásszerűen felépülő kazettaszerkezete (Gádor Judit - Nováki Gyula nyomán)

A sánc faváza (Gádor Judit - Nováki Gyula nyomán)

Még az elfogult szemlélő számára is lenyűgözőek ezek az adatok. Igaz ugyan, hogy a várfal nem kőből, hanem fából és földből épült, ez azonban a korabeli Magyarországon és Európában általánosan elterjedt gyakorlat volt. Korántsem jelentett elavult, korszerűtlen építkezési módot. Az első várépítési hullám Európa-szerte a IX-X. században kezdődött. Ekkor az abaúj-várihoz hasonló erődítmények születtek orosz, lengyel német, francia, sőt angol területen is. A kutatók egy csoportja egyenesen úgy véli, ezek építésére a normann és nem kis mértékben a magyar kalandozások miatt kényszerültek Európa lakói.

Jelenlegi tudásunk szerint a magyarországi várépítés az államszervezéssel egy időben, a X. század végén indult meg. A korábbi időkben az expanzív magyar külpolitika, a számos európai országban „kalandozó" erős magyar seregek ezt feleslegessé is tették volna. A kialakuló magyar államnak azonban szüksége volt katonai, gazdasági, világi és egyházi központokra. Nem véletlen tehát, hogy nagyjából egy időben, bámulatosán egységes módon sok várat építettek. Az abaújvárihoz hasonló áll Borsodon, Szabolcsban, Zemplénben, hogy csak a legközelebbieket említsük. De ilyenek épültek az ország nyugati határának szélén, Győrben, Sopronban, Mosonban és Nyitrán is. Általában azt figyelhetjük meg, hogy a legkorábbiak a határterületeken álltak, az ország belsejében keveset találunk belőlük.

Ezeknek a korai váraknak nemcsak az építési módjuk volt egységes, nagyfokú hasonlóságot tapasztalhatunk a helyük kiválasztásában is. Építésükre a magas hegyek előterében álló alacsonyabb dombokat választották ki, amelyek folyók mellett, nagyobb utak mentén vagy kereszteződésében feküdtek. Sáncaik többnyire követték a természetes dombvonulatot, így kevés egyforma méretűt és alakút találhatunk közöttük. Abaújvár a maga 3,9 hektáros területével a nagy alapterületűek közé tartozik, csakúgy, mint Szabolcs, Bihar vagy Sopron. (Ez utóbbi a legnagyobb államalapítás kori váraink között, 8,7 hektáron fekszik.)

Eleink több esetben felhasználták az őskor népei által épített földvárakat. Ezek sáncát kijavították, megmagasították. így készült Zemplén vára. De arra is van példa, hogy a római korból itt maradt kőfalakra építették fel a maguk föld-fa szerkezetű várait, anélkül, hogy a kőfalmaradványokat felhasználták volna. Ezt figyelhetjük meg Sopronban és Gyulafehérváron. Az abaúiván várnak nem voltak őskori előzményei. A sánc alatt azonban egy, a római császárok korában (Krisztus után I-IV. század) itt állt település maradványai kerültek elő.

Maga a tény hogy a földsáncokban famaradványok is vannak, nem volt ismeretlen a szakemberek előtt, hiszen ezt már a XIX. század végi kisebb kutatások alkalmával megfigyelték elődeink. Abaújvár esetében a laikus szemlélő is felfedezheti a megrongált sánc oldalában lévő „kerek lyukakat , a fatörzsek nyomait. Bennük nemegyszer korhadt maradványokat is találhat a vállalkozó szellemű amatőr kutató. Az azonban csak az ezerkilencszaz-hatvanas évek végén megindult nagyszabású földvárkutatási program, nem utolsósorban ennek keretén belül az abaújvári vár sáncának átvágása soi an \ált világossá, hogy vázát minden esetben igen komoly faszerkezet alkotja Ez a faszerkezet tette lehetővé, hogy a várfalak, a sáncok kívül meredekek legyenek, és formájukat ezer éven át, napjainkig megőrizzék.

A sánc faszerkezetének ma is látható maradványai a külső, erősen pusztuló oldalon (Gádor Judit nyomán)

Az újabb kutatásokból világossá vált az is, hogy az általánosan használt foldvár elnevezés téves Nemcsak azért, mert valójában a várak nem elso-soiban főidből, hanem sokkal inkább fából épültek, hanem azért is, mert építésük idején nem használták ezt a szót rájuk \ várakat, tekintet nélkül az építőanyagukra, a XI—XII században a latin civitas a XIII századtól pedig a castrum szó jelölte A földvár kifejezést, amint ezt cg\ XIV század eleji adatunk is bizonyítja, csak a már elpusztult, használaton kívüli várakra alkalmazták. Ilyen értelemben tehát ma már valamennyi ispáni várunk csak földvár Virágkorukban azonban igen jelentős, bevehetetlen várak voltak, amire az egyik legjobb példa éppen az abaújvári története.

A sánc átvágása lehetővé tette a vár építési idejének pontos meghatározását is Az előkerült leletek azt bizonyítják, hogy a XI század első felében született A sáncot a XII század végén kijavították és megmagasították Egyelőre nem tudjuk, hogy erre miért volt szükség.

Az ásatás során a föld-fa szerkezetű sánc tetején egy habarcsba rakott kőfal maradványai is előkerültek. A fal megfigyelhető szélessége 4,3 méter, magassága pedig jelenlegi állapotában fél méter A sánc középvonalában építették fel, feltehetőleg akkor, amikor az eredetileg függőleges sánc már lejtőssé vált. Minthogy azonban egykor a sánc tetején is szántottak, a kőfal úgy megrongálódott, hogy eredeti szélességére és magasságára ma már nem tudunk következtetni Hogy mikor épülhetett, arra sem az ásatás, sem az írásos források nem szolgáltatnak biztos adatot Kétségtelen azonban, hogy ez volt a vár utolsó megerősítése.

A XIV századi krónikás hagyomány szerint a várat Aba Sámuel (uralkodott 1041-44) építtette Mint láttuk, a régészeti adatok ezzel egybevágnak, az erődítmény a XI század első felében már állt. Nincs tehát okunk kételkedni a krónika igazában más vonatkozásban sem Feltehető, hogy Aba Sámuel nem uralkodása rövid három esztendeje alatt építette a várat, hiszen közéleti szereplése királyságát jóval megelőzve, az 1010-es években kezdődött István király sógoraként a nádori tisztséget töltötte be.

A történeti és régészeti adatok alapján valószínű tehát, hogy az Új vár 1010 és 1044 között épült Minden bizonnyal Aba Sámuelnek tulajdoníthatjuk a megye megszervezését is Ezt nemcsak a várépítéssel kapcsolatban feljegyzett szerepe, hanem az Árpád-kori Újvár megye területe is igazolja Mint már említettük, a megye két hatalmas, területileg össze nem függő tömbjének összekapcsolását az Abák itteni birtokai indokolhatták Bár hézagosak a vár és a megye kialakulásával kapcsolatos adataink, annyi kiolvasható belőlük, hogy Aba Sámuel az 1010 és 1044 közötti időben a saját birtokait is magába foglaló területen egy megyét szervezett, amelynek központjául a Hernád partján várat építtetett.

A Képes Krónika Újvár építésére vonatkozó részlete

Maga a vár időről időre a magyar történelem fő sodrába került. 1046-ban a Péter királlyal elégedetlenkedő magyar urak hazahívták az Oroszországba száműzött két Árpád-házi herceget, Andrást és Leventét. A hazatérők Újvárban találkoztak a lázadó Vatával és társaival, akik itt ismerték el királyuknak Andrást. András ez év szeptemberében itt tartózkodott seregeivel, majd innen indult el Székesfehérvár felé, ahol rövidesen király-lyá koronázták.

Csaknem fél évszázaddal később, 1106-ban egy másik Árpád-házi herceg, Álmos vetette meg itt a lábát. Miután fellázadt bátyja, Könyves Kálmán ellen, Lengyelországból kapott katonai segítséggel elfoglalta, és megszállva tartotta Újvárt. Kálmán ostrom alá vette a várat. A megrettent Álmos herceg megadta magát a királynak. Mindkét esemény azt bizonyítja, hogy Újvár az ország orosz és lengyel területek felé nyíló kapuja volt, fontos erődítményként tartották számon.

Az 1106-os eseményt követően csak közvetett adataink vannak róla. Mint fentebb láttuk, ispánjait, udvarbíráját, csőszét, várnépeit forrásaink többször is említik. Közvetlen adatunk a tatárjárás idejéről van ismét. 1241-ben a tatárok elözönlőtték az országot, és menekülésre kényszerítették IV. Béla királyt. 1242 februárjában a véres harcok után életben maradt magyar előkelők Székesfehérváron gyűltek össze. Az ország, valamint a maguk nevében levelet küldtek a pápának, amelyben leírták a tatár hordák pusztításait. Fegyveres ellenállásra készülvén a Szentszék segítségét kérték az ellenség kiűzésére. A levél felsorolta azokat a helyeket, ahol a magyar csapatok gyülekeztek. Tizenhét várat név szerint is megemlítettek. Közülük tizenkettő a Dunántúlon feküdt. A Dunán innen mindössze öt várat, Pozsonyt, Nyitrát, Komáromot, Füleket és Abaújvárt vették számba. Újvár jelentősége a felsorolásból is kitűnik. A térképre pillantva egy csapásra világossá válik, hogy a XIII. század közepén Észak- és Kelet-Magyarország legerősebb vára volt.

Általánosan elterjedt nézet szerint az ispánsági várak a tatárjárás után elveszítették jelentőségüket. Többségükkel kapcsolatban ez igaz is. Legkorábbi, nagy múltra visszatekintő váraink a XIII. század végére, a XIV. század elejére elnéptelenedtek, valóban földvárakká váltak. Újvár azonban, amelyet éppen ettől az időtől kezdenek mind gyakrabban Abaújvárnak nevezni, a tatárjárás után még hosszú ideig megőrizte vezető szerepét. Nem sokkal a tatárjárás után, 1251-ben IV. Béla király személyesen intézkedett védelméről. A XIII. század második felében több oklevélben is szerepel, sőt, 1280 és 1300 között néhányat magában Újvárban adtak ki. Fontosságát az is mutatja, hogy az itt szolgáló ispánok egyben a királyi udvar főtisztviselői (nádor, udvarbíró, főlovászmester) is voltak.

Károly Róbert 1312-ben az Abaúj megyei Rozgonynál aratta első jelentősebb sikerét az ellene lázadó tartományurak felett. Ezt követően megfosztotta itteni hatalmas birtokaitól Aba nembéli Amadé nádor családját, és itáliai eredetű hívére, Drugeth Fülöpre bízta a vidék kormányzását. S 1317-től Drugeth lett Abaújvár megye ispánja is. 1320-ban és 1322-ben ő maga, 1323-ban pedig udvarbírája adott ki oklevelet itt. 1318-ban egy birtokper-ben az újvári vár egy katonáját, 1332-ben pedig várnagyát említik forrásaink, ami világosan mutatja, hogy ebben az időben nemcsak hogy fennállt, hanem igen jelentős is lehetett, hiszen Károly Róbert fontosnak tartotta, hogy egy kipróbált hívét ültesse az abaújván ispán székébe. Drugeth Fülöp pedig, aki ugyancsak a legmagasabb országos méltóságokat (nádor, tárnok mester) viselte, mint itt kiadott oklevelei mutatják, többször személyesen megfordult Abaújváron.

Újvár neve a Képes Krónikában

Oklevél említi az itteni várnagyot még 1353-ban is, a vár tehát ellentétben sok vele egy időben épült ispáni várral, legalábbis a XIV. század közepéig megőrizte eredeti szerepét és jelentőségét. Ezt követően azonban forrásaink csaknem fél évszázadon keresztül hallgatnak róla. Amikor a XIV. század legvégén ismét feltűnik, már nem a király, hanem a Perényi család tulajdona. Bizonyos, hogy megyeszékhely szerepe is megszűnt. A megye a gyűléseit ekkor már Forróra, Garadnára, Göncre, (Hidas)Németibe, illetve más településre hívta össze. Hogy azonban továbbra is számon tartották mint (esetleg újjáépítendő) várat, arra egy 1399-ben kelt oklevél a bizonyíték. Ekkor Zsigmond király megengedte a Perényi családnak, hogy erődítményt emeljenek itt. A középkori Magyarországon ugyanis még a leghatalmasabb főúr is csak a király engedélyével építtethetett várat. A XIV. század végén a törökök fenyegető balkáni előrenyomulása arra késztette a királyt, hogy ne csak engedélyezze, hanem ösztökélje is hívei várépítő szándékát. Újvárra vonatkozó oklevelében is arra hivatkozik, hogy a hatalmasságok által épített erősségek megvédik az országlakosokat, és nyugodt életet biztosítanak számukra. Vonatkozó engedélyét 1405-ben megismételte Zsigmond. Lehet, hogy ekkor épült a föld-fa szerkezetű sánc tetejére az ásatás során előkerült kőfal?

A várról a későbbiekben már nem tesznek említést írásos forrásaink. A korábbi kutatás úgy vélte, hogy 1461-ből származik az utolsó híradásunk róla. Ekkor Mátyás király hadjáratot vezetett a Felvidéket megszállva tartó Gisk-ra és huszita csapatai ellen. Ennek során bevették Újvár várát is. Ez azonban nem azonos a korábbi megyeszékhellyel, a nagy múltú ispáni központtal. A huszita háborúkban szerepet játszó Újvár, amely ugyancsak a Perényi család tulajdona volt, az egykori Sáros megye északi határán állt. Tévedésnek bizonyult tehát a XIX. század végén keletkezett megyei monográfia szerzőinek Abaújvár huszita harcokban játszott szerepét méltató leírása. „A vármegye életében oly kiváló és országos jelentőségű szerepet játszott Abaújvárat Mátyás király hányatta szét 1461-ben, miután ennek határerősségi jelentősége megszűnt; a hely a hol a vár állott, még ma is felismerhető azon magaslatban, melynek szabályos alakulata az emberi kezek munkáját első tekintetre felismerhetővé teszi."

De ha pusztulásának körülményeit illetően tévedtek is, leírásuk világosan mutatja, hogy a vár a múlt század végén még igen jó állapotban volt, múltját, a megye életében betöltött szerepét és jelentőségét a nagyközönség ismerte.