…hogy Jézus Krisztust minél többen megismerjék,
s hogy gyülekezeteink virágozzanak!
A ProChrist az evangélizációnak egy különös és modern formája, amely a legkorszerűbb technika felhasználásával juttatja el a Jézus Krisztusról szóló örömüzenetet Európa számos országába.
Élő műholdas közvetítés segítségével több száz gyülekezet kapcsolódhat be a központi rendezvény nyolc alkalomból álló programjába. A különleges istentiszteletek magját Ulrich Parzany hitébresztő igehirdetése alkotja, az egyes témákban való elmélyülést pedig a profi színjátszás és pantomim, a különböző hagyományos zenei műfajok, valamint a gospel és a dicsőítő énekek is elősegítik.
2009. márciusában községünk ismét bekapcsolódik a ProChrist evangélizációba, melyet ezúttal a szászországi Chemnitz Arenából közvetítenek majd.
Szeretettel ajánljuk minden kedves gyülekezeti tag figyelmébe a 2009. évi ProChrist műholdas evangélizációt, amelyet gyülekezeteink már 2006-ban megrendeztek, és nagyon nagy "sikere" volt, hiszen kultúrházak, imatermek teltek meg Isten Igéjére vágyó keresztyén emberekkel. Március 30-áprils 6-ig újra megtelhetnek gyülekezeti termek, művelődési házak, és újra megtelhetnek az emberi lelkek Isten élő és ható üzenetével.
Egy nagyszerű alkalom a ProChrist arra, - hogy az Ige terjedjen, - a gyülekezeti közösségek összetartása erősödjön!